Mit kell tennem, hogy megmeneküljek? — KJV bibliatanulmány Strong-számokkal

(Saját gondolataim — a megváltás és a bűnök bocsánata ŐBENNE van. Ezért keresztelkedünk ŐBELÉ: a vér, amely megtisztít minket, és a bocsánat, amelyet az megvásárol, magában Abban található, akibe alámerítkezünk.)

(A saját gondolataim — olvasd lassan, és tudd, hogy ez TÉNÉKED szólt. Az arcot, amely a csillagokat alkotta, felismerhetetlenné torzították. A hátat, amely mindent hordoz, felnyitotta a korbács. A kezeket, amelyek meggyógyították a leprást, vasakkal átdöfték. A csontjai kirajzolódtak, hogy megszámlálhatók legyenek. A veríték úgy hullott, mint a vér, még mielőtt egyetlen szöget is a helyére ütöttek volna. Nem győzték le Őt: önként adta oda a hátát; nem rejtette el arcát. Minden korbácsütés a te bűnöd volt, amelyet Rá tettek, minden seb a te gonoszságod, minden csepp a te adósságod. És amikor beteljesedett, vér és víz folyt ki az Ő oldalából — a vér, hogy megmosson téged, és a víz, hogy eltemessen téged Belé. Ezért, amikor arra hívnak, hogy térj meg és keresztelkedj meg, nem arra kérnek, hogy valami nehezet tégy. Arra kérnek, hogy térden állva fogadd el azt, amiért Neki mindez az ára volt.)

(A saját gondolataim — állítsuk ezt a kettőt egymás mellé, és hagyjuk, hogy tanítsanak. A pusztában a haldokló embereknek nem azt mondták, hogy szolgálják ki a gyógyulást. Azt mondták nekik, hogy nézzenek hittel arra, amit Isten karóra emelt fel — és életben maradtak. Jézus azt mondja, hogy az a karó saját keresztjének képe volt. A hit maga a nézés. Mielőtt az ember bármit is megbánna, vagy bármiben engedelmeskedne, előbb teljes szívéből kell néznie a felemeltre, és bíznia kell Benne. És figyeljük meg Ábrahámot: hitt, és Isten ezt számította neki igazságul — a törvény előtt, minden szertartás előtt. A hit az, ahol minden elkezdődik. De figyeljük meg, milyen gyorsan mozdul a hit az engedelmesség felé a következő versekben — ugyanazon az éjszakán, ugyanabban az órában.)

(Saját gondolataim — a Biblia egészében csak kétszer teszik fel hangosan pontosan ezt a kérdést: itt, a filippi börtönben, és pünkösdkor az Apostolok Cselekedeteiben. Állítsuk egymás mellé a két választ. A pünkösdi sokaság már hallott és már hitt — ezért vágattak szívükben —, ezért Péter a következő lépésnél kezdte: térjetek meg, és keresztelkedjetek meg. A börtönőr még semmit sem tudott, ezért Pál az első lépésnél kezdte: higgy — majd elmondta neki az Úr beszédét, és még azon az éjszakai órán megkeresztelkedett az ember. Két kezdet, egy út. A hit nem vetélytársa a keresztségnek, és a keresztség nem vetélytársa a hitnek; a hit az engedelmeskedő szív, és ugyanaz az óra elég hamar van.)

(Az én személyes gondolataim — ne gondold, hogy ez egy kicsi szó, amit egyszer kimondanak, és azzal vége. A megtérj, és a hozzá hasonló szavak összesen száztizenkétszer csendülnek fel az egész Bibliában — negyvenhatszor az Ószövetségben, és hatvanhatszor az Újszövetségben. A prófétáktól, akik azt kiáltják: térjetek meg, térjetek meg, Jánosig, aki azt kiáltja: térjetek meg, magáig az Úrig, az apostolokig, a feltámadott Krisztusig, aki a gyülekezeteknek ír — egyetlen hívás húzódik végig Mózestől a Jelenések könyvéig: TÉRJ MEG. Isten egyetlen pillanatra sem hagyta abba, hogy erre hívja az embereket. És senki sem hagyhatja abba ennek cselekvését.)

(A saját gondolataim — nem a víz az, amely megment. A jó lelkiismeret Isten felé való válasza az: a vér, amely a lelkiismeretre alkalmaztatik a keresztség engedelmessége által, és az ember új életre feltámasztatik.)

(Az én személyes gondolataim — itt van ugyanaz az igazság régen megjelenítve. Naámán nagy ember volt, és leprás, és azt mondták neki, tegyen meg egy kicsiny dolgot: menjen le, és mosakodjon meg hétszer a Jordánban, és megtisztul. Ő megharagult, és valami nagy tettre várt, és úgy gondolta, hogy saját országának folyói jobbak Izráel vizeinél — éppen úgy, mint amikor az emberek még most is megbotránkoznak egy ilyen egyszerű parancsban. De sohasem a Jordán vize gyógyította meg őt; hanem az, hogy engedelmeskedett Isten szavának, azon a vízen, amelyet Isten megnevezett. Lement, és megmerítkezett hétszer, és bőre olyanná lett, mint egy KIS GYERMEK bőre. Így születik újjá az ember: nem valamely nagy önerejű cselekedet által, hanem azáltal, hogy engedelmességben lemegy, és új gyermekként jön fel, és megtisztulva.)

(Saját gondolataim — tartsuk együtt ezt a két igazságot, és nincs köztük ellentmondás. A kegyelem az ajándék; a hit fogadja el; a keresztség pedig nem olyan cselekedet, amely bármit is kiérdemelne, éppúgy, mint ahogyan Naámán sem érdemelte ki gyógyulását azáltal, hogy megmerült a folyóban, vagy ahogyan a haldoklók sem érdemelték ki életüket azáltal, hogy a rézkígyóra néztek. Isten gondoskodott mindenről; az ember csak engedelmeskedik és elfogadja. Aki kijön a vízből, annak nincs mivel dicsekednie — eltemették, és Isten feltámasztotta. Ezt mondtuk fentebb az 1Péter 3,21-ről, és itt is igaz: nem a víz az, és nem is a saját kezünk cselekedetei. Ez kegyelem, amelyet a hit engedelmessége által fogadunk el. A rákövetkező vers pedig elmondja, mire szolgálnak a cselekedetek: nem az üdvösség alapjául, hanem annak gyümölcseként — mi Isten alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban újjáteremtett, hogy azokban a jó cselekedetekben járjunk, amelyeket Ő már előre elkészített számunkra. Aki engedelmeskedik a parancsnak, az nem érdemelte ki az ajándékot, és aki kiérdemlésnek nevezi azt, az nem értette meg a parancsot.)

(Saját gondolataim — figyeljük meg, KINEK a bűnei mosattak el ez engedelmesség által. Tárzuszi Saul halálosan üldözte Krisztus útját. Férfiakat és nőket tartóztatott le, és börtönbe hurcolta őket, mint káromló és Isten népének üldözője. Maga az Úr találkozott vele az úton, földre sújtotta, és szólt hozzá a mennyből. És MÉGIS, három nappal később Ananiást küldték hozzá, hogy mondja: kelj fel, és keresztelkedj meg, és mosd le bűneidet, segítségül hívva az Úr nevét. Ha a damaszkuszi úton látott fény nem mosta le Saul bűneit, hanem az engedelmesség vize igen, akkor senki se gondolja, hogy az ő saját bűnei valamilyen könnyebb módon távolíttatnak el, mint ahogyan Isten a legrosszabb bűnösnek is adta.)

(Az én személyes gondolataim — a Szent Lélek nem néhány kiválasztott számára adott jutalom. Ő a Király PECSÉTJE azokon, akik az Övéi, és a ZÁLOG — az örökség első része, előre kifizetve — arra nézve, hogy hozzá tartozol a megváltás napjáig. Ezért a kérdés egyszerűen fennáll, és fel kell tenni: megkaptad-e a Szent Lelket? Mert az ige világosan mondja: akiben nincs Krisztus Lelke, az nem az Övé. A pecsét nélküli levél nem a Király levele. A Lélek nélküli ember még nem Krisztusé. Keresd Őt, míg meg nem találod.)

(Az én személyes gondolataim — figyeljétek meg, milyen gyakran szerepel a NAPONTA szó. Naponta megmaradtak. Házanként megtörték a kenyeret. Naponta bátorították egymást. Ez nem egy olyan hitélet, amely egy órára korlátozódik vasárnaponta, és egy órára a hét közepén — egy kétszer bemelegített ülőhely, és az élet többi része a saját tulajdona marad. Az első gyülekezet mindennap együtt élte meg ezt, és az Úr naponta növelte számukat azokkal, akik üdvözültek. Egy olyan hit, amelyet a következő összejövetelig félretesznek, olyan hit, amely megkeményedik a bűn csábítása által. Ő nem egy látogatást kér. Ő egy életet kér.)

(A saját gondolataim — figyeljük meg, mit tesz az Úr a langyosokkal. Nem csak a hidegekkel, hanem a langyosokkal — azzal, akinek épp elég vallásossága van ahhoz, hogy jól érezze magát, de nincs elég ahhoz, hogy éljen — azt kiveti az Ő szájából. Vele egyesülve maradni nem azt jelenti, hogy egy szálon lógunk, vasárnap melegen, egész héten hidegen. Ez azt jelenti, hogy égünk. Jobb forrónak lenni, mondja Ő, vagy még inkább hidegnek, mint annak a köztes állapotnak, amely Őt megcsömöríti. Maradjunk Benne, és hagyjuk, hogy Ő végig égve tartson minket a végéig.)

(A saját gondolataim — egy Krisztusban lévő kisgyermek akkor is a láng felé nyúlhat, miután az Atya már megmondta, hogy ne. Ez egy még tanuló gyermek botlása, és az Atya ezt tudja. Egy felnőtt fiúnak vagy lánynak már jobban kellene tudnia. De itt van benne a kegyelem: még ha vétkezünk is, nem vagyunk eldobva. Van egy Szószólónk — Jézus Krisztus, az igaz —, aki mindig él, és mindig szól az Atyához a mi érdekünkben. Ezért felkelünk újra. Az igaz ember hétszer elesik, és mégis feláll. Megvizsgáljuk magunkat, megvalljuk, amit tettünk, elfordulunk tőle, és visszatérünk Atyánk dolgára, hátrahagyva a múltat — mert Isten már eltávolította bűneinket, amilyen messze van a kelet a nyugattól, és többé nem emlékezik rájuk. De ne tegyük ezt a kegyelmet mentséggé. Ezékiel megmutatja a másik oldalt: az igaz ember, aki elfordul igazságától és bűnében hal meg, nem menekül meg az igazsága által, amellyel egykor rendelkezett. Péter ugyanezt a képet mutatja meg az Újszövetségben, és ehhez a régi példabeszédet idézi: a kutya visszatér a saját okádásához, a megmosott disznó visszatér a sárba — valaki, aki megmenekült a világ szennyétől az Úr megismerése által, majd visszafordult abba, végül rosszabb állapotban, mint kezdetben. És Jézus ezt mondja azoknak, akik gonoszságot cselekedtek az Ő nevében: „Sohasem ismertelek titeket." Most tartsd meg e kard mindkét élét, és egyiket se tompítsd el. Az Úr azt mondja, senki sem ragadhatja ki juhait az Ő kezéből — sem ellenség, sem hatalom, sem ember. Ez a biztonság valóságos, és az Ő szorítása tart meg, nem a miénk. De nézd meg, hogyan írja le ezeket a juhokat: hallják az Ő hangját, és követik Őt. Az Ige sehol nem mutat olyan juhot, akit kiszakítottak volna a kezéből; azt mutatja, hogy a megmosott ember saját akaratából fordul vissza a sárba. Az Írás mindkettőt fenntartja — a kezet, amelyet nem lehet feltörni, és a figyelmeztetést, hogy ne fordulj el —, és nem olvasztja őket egy könnyű képletbe, ezért mi sem tesszük ezt. Ne essünk kétségbe, amikor elesünk: a Szószóló valóságos, és az út hazafelé nyitva áll. Ne feltételezzük, hogy szabadon visszafordulhatunk: a figyelmeztetés is valóságos. Ess el, de kelj fel. Kelj fel, és állj helyt mindvégig.)

(Személyes gondolataim — jól jegyezzük meg: ha amit hiszünk, nem egyezik azzal, amit a küldöttek hirdettek, akkor MI tévedünk, nem ők. Ők látták Őt, hallották Őt, és Ő küldte őket. Aki Istenre hallgat, azokra hallgat. Egy tanítót az apostolok fölé helyezni annyi, mint a tévelygés lelkére hallgatni.)

(Saját gondolataim — már az apostolok saját idejében is beférkőztek emberek, és kiforgatták a tanítást. Mennyivel inkább a mi korunkban, amikor annyi tanítás új, nincs gyökere a régi igében, és nem helyesen van kezelve. Valami nem azért igaz, mert sokan hiszik, és nem azért, mert régóta ott van az emberek szájában. Csak akkor igaz, ha megegyezik azzal, amit a küldöttek átadtak.)

(Az én személyes gondolataim — és pontosan ez az az óra: emberek, akik nem tűrik az egészséges tanítást, hanem tömegesen gyűjtenek maguknak tanítókat — annyit, amennyi csiklandozza fülük viszketegségét, és megmondja nekik, amit hallani akarnak. Az ember egész házat építhet tanítókból, ahol mindenki egyetért vele, és mindenki téved. Az igazságot sohasem a többség bizonyította, sohasem a hívők száma tette igazzá, és sohasem hajlott meg azért, hogy a fülnek tessen. Fordulj el az igazságtól, és elfordulsz — az ige mondja — a mesékhez.)

(Az én személyes gondolataim — nem vagyunk szabadok arra, hogy Isten szavai közül válogassunk, megtartva a könnyűeket és elhagyva a nehezeket. Az ember MINDEN szó által él. Hozzátenni ehhez, vagy elvenni belőle, azt jelenti, hogy hazugnak bizonyulunk azon Isten előtt, aki azt kimondta.)

(Személyes gondolataim — itt van az az egyetlen kő, amelyre sokan egész érvelésüket alapozzák: a haldokló lator megmenekült, mondják, és sohasem keresztelkedett meg; ezért a keresztség nem szükséges. Mérjük meg most ezt az ige fényében, és lássuk, mire is támaszkodik valójában.)

(Az én személyes gondolataim — most mérjük meg a latort ebben a fényben. Az ige egyszer sem mondja, hogy ő nem volt megkeresztelve. Ez olyasvalami, amit az emberek feltételeznek, majd egész tanítást építenek a saját feltételezésükre. De halljuk meg, mit MOND az ige: Jeruzsálem, és egész Júdea, és a Jordán körüli egész vidék kiment, és megkeresztelkedtek, megvallva bűneiket. A köznép és a vámosok megkeresztelkedtek. A parlagfüves nők hittek. Csak a farizeusok és a törvénytudók tagadták meg, és nem keresztelkedtek meg. A lator nem volt farizeus — ő a nép közül való volt, egy bűnöző, pontosan olyan, amilyenek özönlöttek János megtérésre hívó keresztségéhez. És a kereszten éppen azt tette, amire a keresztség szolgált: megvallotta bűnét — méltán szenvedjük azt, amit cselekedeteink megkívánnak. Tegyük ehhez hozzá azt a tényt, hogy az Úr saját tanítványai még többeket kereszteltek meg, mint János, azon a földön keresztül, több mint három éven át. Az igazság tehát az ellenkezője a mentségnek: az ige nem egy olyan latorhoz vezet, aki soha nem volt megkeresztelve, hanem egy olyanhoz, aki csaknem biztosan megkeresztelkedett a többiekkel együtt. Akik rá támaszkodnak, egy olyan emberre támaszkodtak, aki már megtisztult.)

(A saját gondolataim — és tegyük fel a legrosszabb esetet, hogy egyáltalán soha nem is keresztelkedett meg: még akkor is nem ő a mérce számodra. Ő azelőtt halt meg, mielőtt az új szövetség hatályba lépett volna. Egy végrendeletnek nincs ereje, amíg az, aki tette, még él, és az ÚR még nem halt meg. Így a latort úgy fogadták be, ahogyan a régi időkben fogadták be az embereket, mielőtt ennek az új szövetségnek az ajtaja megnyílt volna. És kézen és lábon szegezték a keresztre, és nem tudott lejönni, hogy megkeresztelkedjék. Isten engedelmességet követel az embertől azokban a dolgokban, amelyekre képes. Amit egy haldokló ember NEM tudott megtenni, az nem mentség egy élő ember számára, aki MEG TUDJA tenni. Te nincs a keresztre szegezve; te engedelmeskedhetsz.)

(A saját gondolataim — így az egész mentség egy olyan feltevésen áll, amit az ige sosem állít. Szemben áll azzal a nyilvánvaló bizonyítékkal, amit az ige valóban ad. Ez egy homokra épített ház, és nagy lesz annak romlása. De a parancsolat a kősziklán áll, és nem mozdult meg: térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan.)

(A saját gondolataim — de ezt is tisztelettel halld, ne pedig azzal a könnyelmű feltételezéssel, hogy már mindent értesz. Sokan feltételezték, és hibáztak. És mi, akik ezeket a szavakat hozzuk nektek, nem állítjuk, hogy mindent tudunk. Mi is még tanulók vagyunk, és készek vagyunk arra, hogy az ige és azok által, akiket elküldtek, helyreigazítsanak minket. De nem merjük megváltoztatni azt, amit a küldöttek nyilvánvalóan mondtak. Vizsgáljátok meg tehát magatok: ha mi hibáztunk, javítson ki minket az ige. De óvakodjatok attól, hogy az emberek hangjait a Bárány apostolainak hangja fölé helyezve félrevezessenek benneteket. Ezt a kérdést olyan részletesen vizsgáljuk, mint egy példát arra, hogyan hihetsz még valamit akkor is, amikor a Biblia felszínen úgy tűnik, mintha erősen az ellenkezőjét sugallná. Helyesen kell osztanunk az igét: nem tehetünk hozzá, és nem vehetünk el belőle.)